2. forduló: Tiszaalpár - Lakitelek (2-2)
2006.09.12. 19:23
A második fordulóban Tiszaalpáron vendégszerepeltünk. Nagy fölényben játszott a csapat, rengeteg helyzetet dolgozott ki, Oravecz Gábor jóvoltából mégis csak egy gólra futotta. Továbbra is helyzetek egész sora maradt ki, miközben két, súlyos védelmi hibát kihasználva megfordította az eredményt a hazai együttes.
Ritkán látható, szép támadások és az alpári kapu előtti rendszeres tűzijáték ellenére veszni látszott a mérkőzés, amikor Fórizs István okos góljával sikerült kiegyenlíteni. Nagyon lejtett a pálya. A játékvezető egy szabályos lakiteleki gólt nem adott meg, később pedig egy támadáson belül két büntető területen elkövetett szabálytalanságnál is néma maradt. Amikor pedig Balla László mezéből feszített az egyik alpári védő vitorlát a tizenhatoson már túl járva, sem a játékvezető, sem fiatal és nagyon sokat „bizonytalankodó” partjelzője nem észlelte. A mérkőzésen mindkét csapat büntetőt hibázott.
Terjéki Ferenc
Lakiteleki Torna Egylet
elnök
lakitelek.gportal.hu
|