5. forduló: Lakitelek - Pálmonostora (1-0)
2006.09.30. 20:58
A lakiteleki csapat Pálmonostorával mérkőzött. Az összecsapás végig izgalmas volt, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy az egyébként fölényben játszó hazai csapat csak a második félidő közepe táján tudott gólt szerezni. Óriási helyzetek maradtak ki elsősorban Fórizs István és Kalics József részéről.
Az ellenfél kapusa legalább három esetben mentett bravúrosan. A mérkőzés legszebb lövése pedig, amit Balla László küldött az ellenfél kapujára, kevéssel fölé szállt. Végül Bodor Tibor remek fejes gólja hozta meg a győzelmet a hazai csapat javára. Az ellenfél is elég gyakran támadott, és néhány szabadrúgásból is veszélyeztetett, a kaput azonban nem igazán találták el. A védelem tengelyében ezúttal Ézsiás Gábor játékos edző végig játszott. Őt és az egész védelmet is dicséri, hogy ezúttal sikerült kapott gól nélkül befejezni a mérkőzést. A bajnokság őszi fordulójának a harmadánál a lakiteleki csapat a tabella megnyugtató 5.helyét foglalja el.
Az ifjúsági csapatok mérkőzésén is a hazai csapat nyert 2:0 arányban. A csapat eddig veretlen, mindössze egy balszerencsés döntetlenje van, és a csoportjában 2. helyen áll.
A serdülők szeptember 16. napján idegenben kezdik az őszi szezont Kerekegyházán. Miután Holló Péter „kiöregedett”, a szezon kezdetén még nincs a csapatnak kapusa. A bajnoki rajtra remélhetően sikerül id. Tóth Sándornak, az ifjúsági és a serdülő csapat edzőjének ezt a gondot megoldania.
Terjéki Ferenc
lakitelek.gportal.hu
|