A csetelés teret követel magának az egész világon, nem lenne jó kimaradni belőle. Egy virtuális Hyde parkra mindenütt, nálunk is szükség van - ha már a tényleges földrajzilag oly távol esik. Más dolog persze, hogy itt inkább anonim hősök élik ki magukat, ott pedig testestől-lelkestől megmutatja magát minden szereplő. Ott csak a királynőt nem szabad „bántani”, itt pedig csak az emberi méltóságunkat kellene meg, illetve tiszteletben tartani. De úgy látszik, nem múlt el az idő, és talán nem is fog annyira, hogy ne legyenek olyanok, akik sötétben, hátulról, lesből támadnak óvatlan áldozatokra. Kikezdenek képviselő jelöltet, már megválasztott tisztségben lévő, köztiszteletben álló iskolaigazgatót, - bele kötnek az élő fába is. Valószínű, hogy rájuk, ilyenekre kell gondolni akkor is amikor településünk díszére törekvő fa csemetéket ketté törve látunk, amikor szemétbe botlunk, rongálást tapasztalunk közterületeinken. Megszólítva érzem magam. Akkor pedig végképp, amikor valaki a település sportját érintően nyilatkozik meg „jól tájékozottságú” rosszindulattal, névtelenül.

Legszívesebben azt mondanám, hogy kocsmai szintű vitákba nem bocsátkozom, csakhogy az utóbbi egy évben kényszerűen többször is belekeveredtem már olyan, kizárólag a sportról szóló eszmecserébe, amelynek kocsma volt a helyszíne. Azt kel mondjam, hogy az valahol mégis egy színvonal Annyiban mindenképp, hogy ott a partnerek szemtől szemben hangoztatják nézeteiket. Az ilyet máskor is vállalom, csak ne kelljen kapacitásom, saját belátásom felett „fogyasztani”.

Ha a település sportjáról, főleg az óvodástól az öregfiúkig, a labdarúgásról van szó, és azok munkájáról, akik hogy a megfelelő feltételek meglegyenek, idejüket és erejüket nem kímélve dolgoznak, bárhol és bármikor szívesen vitatkozom. Szívesen mondom el, sajnálom, hogy az óvodás foci egy intézmény jóindulatán túl a szülők anyagi áldozatvállalásának köszönhetően működik. Sajnos nem úgy, hogy „jut” mindenkinek, akit érdekelhet a dolog a szerényebb körülmények között élő nebulóknak is. De örülök neki, hogy a serdülő focisták sportolási feltételeit már döntően a Lakiteleki Torna Egylet kereteiben tudjuk biztosítani. Örülök, hogy ezt ők úgy „hálálják” meg, hogy bajnokságukban pontelőnnyel az élen állnak, hogy számtalan tehetség rúgja a labdát közöttük. Nem kell szégyenkeznünk az ifjúsági csapat játéktudását, eredményességét illetően sem. Bármelyik vetélytársukkal felveszik a versenyt, közöttük is sok a tehetség, és bajnokságukban dobogó közelében állnak. A felnőtt csapat úgy ahogyan volt öt, tíz vagy tizenöt, húsz éve, ma újra közönség szórakoztató jó játékra képes. Csak annyi a különbség, hogy az idő haladtával mások rúgják a labdát, és a meglévők mellett esetleg változtak néhányan azok is, akik önzetlenül, választott tisztségükből adódóan, illetve támogatóként szolgálják a lakiteleki sport életben tartását, lehetséges sikereit. És persze mindehhez az is hozzátartozik, hogy ha nem lenne legalább megyei másodosztály szintű felnőtt csapatunk, az ifjúsági korosztály elvesztené játék lehetőségeit, kevesebb lenne a sportolási lehetőséghez jutó fiatalok száma, nem lenne hol folytatni a serdülőknek, komoly szakadék keletkezne az utánpótlás nevelés területén. Sportszerető emberek nemcsak nálunk, máshol is meghozzák ezért a szükséges áldozatokat. Mindenkor köszönet érte. Hiszen a sport gyermekeink és mindannyiunk számára az egyik legjobb „terep”.

Nem szeretnék egyetlen csetelőt sem kioktatni vagy megbántani. Nehéz is lenne azt aki névtelen. Mindannyian egy szabad ország szabad polgárai vagyunk. Szólásszabadság van. Polgárnak lenni létezésünk egyik legfontosabb dimenziója, de ha a helyzet úgy hozza, nem elég „csak” polgárnak lenni, arcunkat vállaló úriemberek is lehetünk. Ha a közügyekben is névtelen homályból csetelőkre gondolok, tudom, hogy „ködszurkálás” amit csinálok, Ezért többet nem is teszem. Csak terjedelmi okból nem lettem csetelő, ezért mintha az lennék, elnézést kérek rendbontásomért. Megszegve a szabályokat, ahhoz amit írtam, szerintem ez vállalható bátorság, nevemet is adom. Azt azért nagyon remélem, hogy arctalanul is csak kevesen vannak akik örülnek a hírnek, hogy a felére csökkent a sportegyesületnek szánt önkormányzati támogatás. Biztos vagyok benne, hogy a csetelőnk „jóindulatának” ehhez semmi köze. Sokkal inkább azoknak a remélhetően átmeneti megszorításoknak, amelyeket számtalan minőségünkben megélhetünk. Az biztos, hogy így még jobban ki leszünk szolgáltatva a település sportjáért tenni tudó, tenni akaró emberek jó szándékának. Adja Isten, hogy elegen legyünk.