7. forduló: Dunavecse - Lakitelek (2-0)
2007.10.10. 20:50
A hetedik fordulóban Dunavecsére látogatott a lakiteleki csapat, ahol az utóbbi egy-két évben rendre csak balszerencsével maradt alul. 2006 tavaszán még a kiesés ellen küzdő csapatnak is voltak esélyei; az emlékezetes mérkőzésen csak a helyzetkihasználáson múlott a dolog. A vendégek ezúttal sem álltak be védekezésre. Stratégiájukat az első félidőben történtek még igazolták is. Nem játszott ugyan jól a csapat, helyzetei ennek ellenére nagyobbak voltak, mint a hazaiaké.
Az elsőnél Magyar Péter ment el a jobb oldalon. Látszott hogy sokkal gyorsabb, mint a védője. Lövésszerű beadását a tizenhatoson belül egy védő blokkolta kézzel. Bár nyilvánvaló volt a dolog, hisz a labda jól ki is lengette a védő kezét, a szomszédvárból érkezett játékvezető teljesen érthetetlenül nem ítélt büntetőt. Ezt követően kétszer Fórizs István ment el, előbb a jobb, majd a baloldalon, a beadások azonban nem sikerültek. Főleg a baloldali beadás találhatta volna jó helyzetben a támadó társat, Bagó Dénest, de mögé ment és mire lőhetett volna a védők beleléptek a labda útjába. Eközben két élesen kapura, illetve kapu elé belőtt labdát kellett a vendég kapusnak hárítania; majd egy értetlenkedve, rosszul felálló sorfal mellett kívülről ellőtt labdát kellett menteni.
A második félidő első helyzete is lakiteleki volt. Magyar Péter kapott labdát, amivel kapura húzhatott volna, ő azonban mintegy húsz méterről fölé-mellé lőtt. Nem sok idő telt el, amikor a lakiteleki térfélen, a tizenhatoson belüli szerelésnél rutinosan elesett a támadó, amiért kissé szigorúan 11-essel büntetett a játékvezető. A büntetőnél a vendég kapus becsapta a lövő játékost; elmozdult jobbra, majd visszavetődve kiütötte a labdát. A büntetés végrehajtója ismételhetett, lövésébe azonban a kapus merészen belevetette magát. A kifogott büntető akár biztatást is adhatott volna a lakiteleki csapatnak, de nem így történt. A fegyelmezetlen középpályás védekezés következtében egy támadásnál létszámfölénybe kerültek a hazaiak. A söprögető Balla László megpróbálta korrigálni az előtte játszók hibáját, de mielőtt beavatkozhatott volna, a támadó már a 16-oson járva védhetetlenül kilőtte a hosszú sarkot. Nem sokáig váratott magára a második hazai gól sem. Az előbbi találat szerzője ismét fedezetlenül, tisztán kapott labdát, amit ezúttal mintegy tizenöt méterről lőtt a másik hosszú sarokba. A fiatal vendégkapus rajta volt a jól helyezett lövésen, az újabb bravúr azonban ezúttal nem sikerült. Nem sokkal később azonban újra mentett. Egy védekezési hiba következtében a tizenhatoson belül tisztán ellenfélhez játszott labdát a támadó élesen meglőtte, de a kapusnak sikerült kiütnie. Ebben a játékrészben néhányszor Fórizs István, Bagó Dénes és Magyar Péter is veszélyeztetett, lövéshez azonban nem jutottak. Verebélyi Gábor viszont két távoli lövéssel is kaput talált, melyek közül a második messze kijött a kapusról, de nem volt megfelelő közelségben vendégtámadó aki kihasználhatta volna a helyzetet. Ezt követően még Makra Tibor egy viszonylag távoli szabadrúgása jelenthetett volna eseményt, lövése azonban nem sikerült.
Ezen a mérkőzésen a lakiteleki csapat ismét a rosszabbik formáját hozta. Fegyelmezetlenül védekezett, erőtlen középpályás játékot produkált és komoly átütő erő nélkül támadott. Az együttes leggólerősebb csatárát helyzetben egyszer sem sikerült megjátszani. A védelemben Balla László csak a második félidőre beállt Virágh Attilától kapott támogatást, a középpályán pedig az első félidőben még gyengélkedő Verebélyi Gábor igyekezete volt értékelhető. Adott körülmények között talán a mester Ézsiás Gábor pályára lépése jelenthetett volna megoldást, ő azonban pályán kívül maradt, és már korábban is, de főleg a viszonylag váratlanul, gyorsan bekapott két gólt követően jogos elégedetlenséggel szemlélte csapata játékát.
A lakiteleki együttesből ezúttal komoly munkahely elfoglaltság miatt hiányzott a korábbi győztes hazai mérkőzésen hasznosan játszó Molnár Arnold és Tóth Sándor, továbbá Prógli Tamás; Lángos László eltiltás, Kalics József pedig sérülés miatt nem lehetett tagja a csapatnak. A kezdő csapat így a következő összeállításban lépett pályára: Terjéki Gábor, Fazekas Zoltán, Balla László, Tóth Gábor, Makra Tibor, Verebélyi Gábor, Budai János, Magyar Péter, Fórizs István, Bagó Dénes, Kocsis Tamás.
Az ifjúsági csapat őrizve veretlenségét mindkétszer vezetve 2:2 arányú döntetlent játszott. A csapatnak gondot okozott, hogy a mindig nagy igyekezettel és megbízhatóan játszó söprögetője, egy tévesen könyvelt sárga lap miatt hiányzott a pályáról.
Terjéki Ferenc lakitelek.gportal.hu
|