2. forduló: Csólyospálos - Lakitelek 1:4
2008.08.30. 13:44
Az első forduló után a másodikban is idegenben lépett pályára a lakiteleki csapat. Sokan reménykedtek, hogy pontot, pontokat hozhat a mérkőzés. Szerencsére egy jól felkészített együttes lépett pályára, és meg is tett mindent, hogy a siker elérhető legyen. Volt ugyan több jó képességű játékos a hazaiak között a védelemben, a középpályán és a támadó sorban is, sajnos néhányan kíméletlen belemenéseikkel is “kitűntek”; a vendégcsapat azonban így sem engedte, hogy sikere kérdéses legyen. Ehhez persze az is kellett, hogy a Magyar Péter távollétében kezdőként szereplő Verebélyi Gábor az első játékrész felénél már két góllal is meghálálta a szakvezető Ézsiás Gábor bizalmát.
Mindkét csapat lendületesen kezdett, a védelmek azonban jól állták a rohamokat. Az első nagy helyzete a hazaiaknak volt, a vendégek kapusának azonban sikerült mentenie. Nem sokkal később ugyanaz már nem sikerült a hazai hálóőrnek. Egy kapu közelében Verebélyi Gábor elé került labdából egy csel után a lakiteleki támadó megszerezte a vezetést. A hazaiak is nagyon igyekeztek, mindkét szélen, és középen is veszélyesen szőtték támadásaikat. Az összességében tárgyilagos játékvezetésnek köszönhetően, a vendégekhez hasonlóan többször jutottak ők is viszonylag közeli, komoly veszélyt jelentő szabadrúgáshoz. Megnyugtatás képen nagyon hiányzott a második vendég találat.
Meg is érkezett. Kovács Péter szabadrúgása kellemetlenül megpattant a sarokra vetődő hazai kapus előtt, csak beleütni tudott. A kipattanó labdát, a szemfüles Verebélyi Gábor közelről kapuba vágta. Ezt követően még a lakiteleki csapatnak volt egy óriási helyzete. Egy jobbról beadott labdát a védő igen durva szabálytalansága ellenére sikerült Fórizs Istvánnak remekül megfejelnie, ám a labda kipattant a kapufa tövéről, majd a hazaiaknak sikerült menteni. Az eredmény nem változott, 0:2-vel zárult az első félidő. A játékrész krónikájához tartozhat még, hogy egy jobboldali támadásnál a kapura törő Lángos Lászlót nagyon kíméletlenül elgázolták. Csak a szerencsének köszönhető, hogy komoly sérülés nélkül megúszta. A súlyos szabálytalanságot elkövető védő csak sárga lapot kapott.
A második játékrészben, folyamatosan több csere lehetőséget is kihasználva igyekeztek lendületükön fokozni a hazaiak. Nekik volt az első igazán tiszta helyzetük is. Egy baloldali támadás után leadott nagy erejű lövést a vendégek kapusa Körtvélyesi Ödön azonban bravúrosan, lábbal mentette.
A második félidő közepe felé egy baloldali szögletet követően aztán megszületett a harmadik vendég találat. Oláh Dániel szöglete a rövid oldalon kijött a védőkről, Mata József lecsapott a labdára, és mintegy tizenöt méterről laposan a hosszú sarokba lőtt. Túl sokat nem késett a negyedik gól sem. Középen, mintegy huszonkét méterre a kaputól Lángos László nagyszerű labdát adott a tizenhatos vonalánál helyezkedő Fórizs Istvánnak. A csatár védők gyűrűjében is kitört, és tizenkét méterről biztosan lőtt a hálóba.
Végül siker koronázta a hazai próbálkozásokat is. Egy húszméteres szabadrúgást követően a sorfal mellett középre, tartó félmagas labda váratlanul kipattant a vendégek kapusáról. Erre csak a hazai támadók számítottak, és közelről a kapuba bombáztak. Az így kialakult 4:1-es végeredmény reálisnak mondható. Küzdeni akarásáért minden játékos elismerést érdemel. Nem lehetett véletlen, hogy ezúttal már a gólhelyzetek kialakítása és értékesítése is többször sikerült, bár az utolsó passzok ezúttal sem mindig sikerültek.
Az ifjúságiak mérkőzésén Csólyospálos – Lakitelek 1:3
Az utánpótlás csapatok küzdelme is megérdemelt vendég sikert hozott. Mindkét csapatunknál reméljük a hasonló folytatást.
Terjéki Ferenc
|