9. forduló: Lakitelek – Bugac 3:2 (1:0)
2009.02.11. 18:16
Az előző fordulóban a sok kihagyott helyzet miatt éppen, hogy döntetlenre mentett mérkőzést követően egy olyan csapatot kellett fogadni Lakiteleken, amelyik ellen ilyen-olyan okból eddig mindig bizonytalan volt az összecsapás végkimenetele. Mi több, az egymás elleni összecsapásokban az ellenfél tekinthető szerencsésebbnek Ezt némileg igazolta ez a találkozó is, hiszen amíg a lakiteleki csapat több kidolgozott helyzetből ért el három találatot, a vendégek az alig helyzetekből is elértek kettőt.
Egyik csapat sem állt be védekezni, a bugaciak a tőlük megszokott támadó futballt játszották. Az első kisebb helyzet is előttük adódott, a beívelés utáni fejes azonban veszélytelenül a kapu fölé szállt. Az első igazán veszélyes lövés Kalics József nevéhez fűződik, aki egy mezőnybe kivágódó labdát mintegy harminc méterről nagyszerűen küldte kapura, a fiatal vendégkapusnak azonban némi bravúrral sikerült fölé tornáznia. Nem sokkal ezután Magyar Péter került helyzetbe, de kissé távolról leadott lövése fölé szállt. Aztán egy fölösleges hazai szabálytalankodás következtében középről, mintegy huszonnégy méterről a vendégek rúghattak szabadot. Szerencsére elkapkodták.
Már a mérkőzés elején érezni lehetett, hogy a játékvezető elég könnyen ítél a vendégek javára szabadrúgást. Ezúttal is ez történt. A lakiteleki játékos csak kilépett a támaszkodni igyekvő támadó elől, aki így elesett és meglepetésre szabadrúgást kapott. A laposan erősen előrepasszolt labdára Körtvélyesi Ödön jól mozdult ki, a támadót megelőzve megszerezte a labdát. Ezt követően ismét Magyar Péter ment el a jobboldalon, a tizenhatos előtt befelé cselezett, majd ígéretes helyzetben középről ballal mellé lőtt. Válaszul ismét szabadrúgásból veszélyeztettek a vendégek. A jobboldalról hosszan keresztbe ívelt labdát úgy fejelte földre a nagy igyekezettől estében a csatár, hogy az a kapu fölé pattant. Nem sokkal ezután Oláh Dániel indult meg a baloldalon. Védője buktatni igyekezett, de ő esés helyett tovább vezette a labdát, majd nagyszerűen tálalt középre Fórizs István elé, aki belsővel egyből a hosszú sarokba gurított. (1:0) A következő hazai helyzet egy szabadrúgást követően alakult ki. A végig nagyon aktív Magyar Pétert már a térfél közepén csúnyán felvágták. Sárga lap mellett szabadrúgás is járt. A legurított labdával Molnár Arnold fordult kapu felé, ám elkapkodta a lövést, ami nagyon mellé szállt. Nem sokkal ezt követően újabb helyzet alakult ki. Magyar Péter szépen elment a jobboldalon, pontosan játszott vissza középre a tizenhatos vonalára, Verebélyi Gábornak azonban nem sikerült átvennie a labdát. A visszatámadásnál egy ugyancsak fölösleges szabálytalankodás miatt kaptak a bugaciak szabadrúgási lehetőséget. Baloldalon az oldalvonal mellől, mintegy tizennyolc méterre az alapvonaltól olyan élesen lőtték be a rövid sarok irányába a labdát, hogy a szöget záró Kalics József elsőre elvétette, ám nagy szerencsére a hazai kapus előrevetődve még ki tudta ütni a labdát, amit végül a védő vágott vissza a mezőnybe. A félidő két hazai helyzettel zárult. Előbb Mata József a térfél közepéről tűzött kapura, labdája azonban a meglepett kapus szerencséjére centiméterekkel a hosszú sarok fölé szállt. A másik helyzet Kovács Péter előtt adódott. Magyar Péter ment el jól a szélen, hosszan átívelt balra. A játékostárs vízszintesen ollózva lőtte meg a labdát, ám az túl korán pattant le és így erejét vesztve a kapus zsákmánya lett.
Hazai szempontból nem kezdődött jól a második félidő. Alig telt el két-három perc, amikor egy szögletet követően a lepattanó labdából a vendégek szerencsésen kiegyenlítettek. (1:1) A válasz aztán nem sokáig váratott magára. Magyar Péter szöktette a szélen Verebélyi Gábort, aki jól húzott le az alapvonal közelébe, jól ívelt át a hosszú oldalra Fórizs István fejére, aki lágyan a hosszú felső sarokba helyezett. (2:1) Két perccel később, a balösszekötő helyén Mata József lőtt távolról, nagyerővel kevéssel fölé. Még a játékrész első harmadában cserélt a hazai együttes. Kovács Péter és Oláh Dániel helyett Fazekas Zoltán és Kertész Krisztián állt be. Ézsiás Gábor nem gondolhatta, hogy utóbbi játékosa előbb egy szándékos kezezésért, néhány perc múlva pedig utána rúgásért két sárga után piros lapot kap; és nagyfokú fegyelmezetlensége következtében tíz percet sem tölthet a pályán. A kiállítás ellenére támadott a lakiteleki csapat. Magyar Péter ment el szinte már „menetrend-szerűen” és nagyszerűen tálalt a kaputól mintegy tizenkét méterre álló Fórizs István elé. A mérkőzés legnagyobb helyzetében a csatár kevéssel mellé pörgetett. Ezt követően a Verebélyi Gábor helyett néhány perce beállt Budai Jánosnak sikerült egy vendég akciót az utolsó pillanatban megállítani. Megvolt a lakiteleki válasz: a balösszekötő helyén Mata József léphetett ki. Igazán senki nem zavarta, mégis korábban ellőtte a labdát a kelleténél. Így is jó volt a lövés, de a vendégkapusnak sikerült nagy vetődéssel mentenie. Ami nem sikerült az egyik oldalon, sikerült a másikon. Egy baloldali támadásnál egy laposan, gyengén belőtt labdát az egyiktámadó átlépte, az üresen álló társa pedig a hosszú felső sarokba juttatta. (2:2) Ezután két hazai helyzet is volt, ezekből azonban még nem született gól. Előbb Mata József remek passzát nem sikerült Fórizs Istvánnak a kapu közelében átvennie, majd Kalics József távoli bombáját nézte aggodalommal a vendégek kapusa, de szerencséje volt, hajszállal a hosszú felső sarok fölé szállt. Alig hét perccel a befejezés előtt aztán eldőlt a mérkőzés. Ismét Fórizs István kapott nagyszerű átadást, jól vette át, jól fordult kapura, ám mielőtt lőhetett volna mintegy kilenc méterről, csúnyán elkaszálták. Nyilvánvaló büntető és kiállítás következett. A tizenegyeshez Mata József állította le a labdát. Szerencséje volt, hogy nagy erővel lőtte meg, mert így a nem túl jól helyezett lövés a kapus kezeiről a felső sarokba vágódott. (3:2) A szabálytalanságot követően megsérült csatár nem tudta folytatni a játékot, Gulyás Péter állt be helyette. Ezt követően volt még egy jobboldali vendégtámadás is, a lövés azonban veszélytelenül mellé szállt. A játékrész utolsó eseménye egy újabb súlyos bugaci szabálytalanság volt, elkövetője sárga lapot kapott.
Összességében az ellenfelénél jóval több helyzetet kidolgozó lakiteleki csapat megérdemelten nyert. Az egyébként elég szervezetten játszó vendégek szerencséjüknek is köszönhetően tudták szorosabbá tenni a mérkőzést.
Az ifjúságiak mérkőzésén Lakitelek – Bugac 9:0
A lakiteleki fiatalok Szabó Lászlóné, Anka Balázs és Győri Sándor támogatásának köszönhetően új mezgarnitúrát avatva, nagyon biztosan győzték le sereghajtó ellenfelüket. Kapott gól nélkül tudták le a mérkőzést, miközben a csapat minden jelenlévő tagja játéklehetőséghez jutott.
Terjéki Ferenc
|