Sváb Kovács Sándor (Független)
2006.09.15. 12:30
1963. augusztus 15-én születtem Kecskeméten. Általános iskolai tanulmányaimat Lakiteleken végeztem, majd Szegeden távközléstechnikai hálózatszerelő szakmát tanultam. Munka mellett a Németh László Gimnáziumban érettségiztem. 2003-ban felsőfokú szakképesítést szereztem munka-, tűz- és vagyonvédelmi szakterületen. 1992 óta a Népfőiskola Alapítvány munkatársaként, 1997-től pedig biztonsági vezetőjeként dolgozom, valamint mellékállású vállalkozóként is tevékenykedem.
Ismerem és magam is átélem, tapasztalom, hogy milyen problémákkal küzdenek a helyi emberek. Ígéretben sohasem volt hiány, ám mikor a megvalósítás ideje következett volna, az elvárt fejlődés rendre elmaradt.
Független önkormányzati képviselőként nem párt- vagy lobbi érdekeket, hanem lakosság érdeket kívánom képviselni.
Mert van mit tenni Lakiteleken! Némely utcában térdig járnak az emberek sárban, latyakban. Ezeket rendbe kell tenni, szilárd burkolattal ellátni. Nemcsak a városi emberek előjoga a szilárd útburkolat! Ráadásul nem a lakosság elviselhetetlen költségbe (kölcsönbe) kényszerítésével, hanem olyan pályázati lehetőségek megcélzásával és elnyerésével, amelyek képesek a beruházás legnagyobb részét finanszírozni.
Nem önkormányzati feladat ugyan, de a nagyközség fejlődéséhez, sőt fennmaradásához nélkülözhetetlen olyan tőkeerős vállalatok Lakitelekre csábítása, melyek hosszú időn keresztül munkalehetőséget, megélhetést tudnak biztosítani - elsősorban a helyi - munkavállalóknak Ennek feltételeit ki kell dolgozni úgy, hogy valóban csábító ajánlat legyen a befektetőknek. Szükséges mindez azért, hogy a jól képzett fiataloknak ne kelljen az ország más vidékeire költözni a megélhetés után. Ha ezt a lehetőséget nem tudjuk a felnövekvő korosztályoknak biztosítani, a falu előbb-utóbb el fog néptelenedni.
Megoldásra vár a lakiteleki temetőhöz látogatók biztonságos közlekedésének rendezése. Kijelenthető, hogy a 44-es főútvonalon való átkelés, illetve lekanyarodás, a jelenlegi állapot szerint, több, mint balesetveszélyes.
Mindezeken túl nagyon fontosnak tartom a még meglévő önkormányzati vagyon megőrzését. Megválasztásom esetén a további eladások ellen fogok küzdeni, meggyőződésem, hogy ezeknek továbbra is a falu tulajdonában kell maradjanak és inkább gyümölcsöző vállalkozásokká kell őket fejleszteni. Tudom, hogy mindezekhez pénz kell, de megfelelő gazdálkodással, sikeres pályázatokkal, lehetséges a falu fejlődése.
Kérem Önt és családját, hogy október 1-jén feltétlenül jöjjön el szavazni. Tegye mindezt annak érdekében, hogy szűkebb hazánknak, Lakiteleknek olyan képviselő testülete legyen, mely segítségével szebbé, jobbá, élhetőbbé tudjuk tenni lakhelyünket.
Megtisztelő bizalmukat előre is megköszönve, jó egészséget kíván:
Sváb Kovács Sándor önkormányzati képviselő jelölt
|