Olajos István (Fidesz - Nemzeti Fórum)
2006.09.15. 12:41
A Fidesz és a Nemzeti Fórum jelöltje 19 éve tanár, Tiszakürtön tanított, 1989 óta Lakiteleken. Két éve az általános iskola igazgatója, 9 éve a római katolikus egyháztanács elnöke. Szeretné a civil szervezeteket erősíteni. Szakterülete az oktatás, kultúra. Október 1-jén kiderül.
Olajos István
szakterület: oktatás, kultúra
1964-ben születtem Orosházán. Családunk 1970-ben költözött Lakitelekre. Szüleim évtizedeken át dolgoztak a postán, édesapám a hivatal vezetője volt. Két húgom van, mindketten pedagógusok.
19 éve szereztem tanári oklevelet, előbb Tiszakürtön, majd 1989 óta Lakiteleken tanítok. Két esztendeje vagyok az általános iskola igazgatója, 9 éve a római katolikus egyháztanács elnöke. 3 gyermekem van. Feleségemmel, Ilonkával, aki szintén tanár, és munkatársaimmal azért dolgozunk, hogy a falu fiataljai olyan világban nőhessenek fel, ahol érték a becsületesség, a felebaráti szeretet, egymás elfogadása, és megbecsülése. Nagyon fontosnak tartom, hogy a hívő emberek kapcsolódjanak be a közéletbe. A politika jelentése a szó eredeti értelmében a lakóhely ügyeinek intézésében való együttes részvétel. Ehhez feltétlenül szükséges a civil szervezetek megerősödése itt Lakiteleken.
A település múltja a jövő záloga. Az itt lakó emberekben van annyi szellemi erő és olyan akarat, melynek révén községünk regionális központtá válhat. E cél elérése érdekében elsődleges fontosságú a jól működő általános iskola, s lehetőséget kell teremteni a nappali tagozatos középfokú oktatás megszervezésére is. Ehhez ad alapot a 12 esztendős együttműködés a kecskeméti Németh László Gimnáziummal és a Lakiteleki Népfőiskolával, amelynek keretében már közel 120 felnőtt hallgató érettségizett településünkön.
Lakiteleki Újság
|