Viglási Imre (Fidesz - Nemzeti Fórum)
2006.09.15. 12:44
A Fidesz és a Nemzeti Fórum jelöltje Kiskunfélegyházán született. Végzettsége kereskedő. 20 éven át vezette Lakiteleken az Áruházat. Jelenleg a JUTKA ABC üzletvezetője. Szakterülete a válalkozások és a kereskedelem. Október 1-jén kiderül.
Viglási Imre
szakterület: vállalkozások, kereskedelem
1957-ben születtem Kiskunfélegyházán, az iskoláimat Kecskeméten jártam, technikumban kereskedőnek tanultam. A szakmában dolgozom 1971 óta. Kiskunfélegyházán kezdtem, majd tíz évre rá Lakitelekre jöttem; az áruházban voltam vezető 20 esztendőn át.
Néhány hónap megszakítással – kérésre – a Jutka ABC vezetését elvállaltam, s azóta is végzem. Több alkalommal tanultam, hogy minél tájékozottabb legyek a kereskedelem csűrcsavarjában.
Tiszaalpáron élek családommal, feleségemmel és 16 éves kislányommal. Az életem nagyobb részét Lakiteleken töltöm, hiszen hajnalban érkezem és késő este jutok haza.
Szinte mindenkit ismerek a faluban, s úgy érzem, ők is megismertek engem.
Meglepődtem, de megtiszteltetésnek vettem, hogy felkértek arra, hogy vállalkozzak a képviselő-jelölti megmérettetésre. Ha sikerül bejutnom, minden lakiteleki lakos érdekét szeretném képviselői munkámmal segíteni. Elsősorban a helyi kereskedelem még jobbá tételében szeretnék javulást; de fontosnak tartom az emberi kapcsolatok jobbá tételét, hogy az ide látogató vendégek (üdülők, barátok, ismerődök és ismeretlenek) minél kedvezőbb képet kapjanak községünkről, jól érezzék itt magukat, s találják meg a megfelelő szolgáltatásokat. Fontosnak tartom, hogy helyi vállalkozások még nagyobb számban alakuljanak, és sikeres működésükkel még több helyi lakosnak adjanak munkalehetőséget. Mert ez nagyon fontos. Azért, mert már lakitelekinek érzem magam.
Lakiteleki Újság
|