Erki Istvánné (Független)
2006.09.17. 12:33
Erki Istvánné vagyok. Férjemmel együtt születésünk óta Lakiteleken lakunk és dolgozunk. Három felnőtt korú gyermekünk van. Középfokú egészségügyi végzettséggel, valamint csecsemő- és gyermekgondozónői képzettséggel rendelkezem; jelenleg felső fokú szociális képzésben veszek részt. 13 évig dolgoztam a helyi bölcsödében, majd a II. sz. orvosi körzetben ápolónőként, ahol megismerhettem a község egészségügyi helyzetét, a beteg emberek problémáit. 9 éve vagyok az Idősek Otthonának a vezetője.
A rendszerváltás óta tagja vagyok a Szociális Bizottságnak, ahol aktívan vettem környezettanulmányok készítésében is, így tájékozódhattam az idős kori problémákon túl a kisgyermekes családok, valamint a külterületen élők gondjaival is. Továbbra is szeretném az önkormányzat keretein belül segíteni ezeket az embereket.
Mivel szüleim Oncsa falu szülöttei, így gyermekkorom óta nagy a kötődésem Oncsához és kapásfaluhoz, az ott élőkhöz. Megválasztásom esetén szívesen felvállalom az ott élők képviseletét is. Már két ciklusban lehettem képviselő az Önök választása szerint. Szeretném, ha bizalmukkal ismét megtisztelnének.
|