Varga Sándor (Független)
2006.09.17. 11:38
1946-ban születtem Lakiteleken. Végzettségem mezőgazdasági gépészmérnök és magasépítő építészmérnök. 22 évig a lakiteleki Szikra TSZ műszaki mérnökeként dolgoztam. A rendszerváltás óta külkereskedelmi területen tevékenykedtem, majd 1998-tól köztisztivelő vagyok építéshatósági területen Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában. Több szláv nyelven kívül a nyugati nyelvekben is van jártasságom.
Tisztelt Lakitelekiek!
Közeleg az idő, amikor át kell gondolni, milyen polgármester és vezetésével milyen képviselő-testület fog leghatékonyabban dolgozni a településünkön élő emberekért. Melyek azok az értékek, amelyek képviselete fontos és megkerülhetetlen? Véleményem szerint az első helyen a foglalkoztatás áll, azért, hogy kevesebb legyen a munkanélküli és a segélyre szorulók száma. Vonzóvá kell tenni Lakiteleket az ifjabb és az idősebb nemzedék számára is. Az uniós csatlakozásra alaposan fel kell készülni. Ezeknek a feladatoknak a megoldása összefogást igényel.
Községünk közlekedési, természeti adottságai közismerten jók, de ennél nagyobb érték is létezik, amely egy települést naggyá tehet: lakóinak tehetsége, tudása és gyarapító, szorgalmas munkája. Szeretnénk, ha a követendő példa a családért, a környezetért tevékenykedő, aktív ember lenne.
Dolgozzunk együtt Lakitelekért - egyMásért!
|