Tombácz Ferenc (Független)
2006.09.17. 11:48
Tombácz Ferenc polgármester- és képviselőjelölt vagyok. Kérem ismerjék meg egy településfejlesztő szakember programját, mely az Önök életminőségének javítását tűzte ki célul! 1976. november 19-én születtem, Kecskeméten. Két egyetemi diplomával rendelkezem. Mindkettőt a Debreceni Egyetemen szereztem. 2001-ben a terület- és településfejlesztő geográfusit, 2002-ben a történelem-földrajz tanárit.
Tisztelt Lakiteleki Választópolgár!
Tombácz Ferenc polgármester- és képviselőjelölt vagyok. Kérem ismerjék meg egy településfejlesztő szakember programját, mely az Önök életminőségének javítását tűzte ki célul! 1976. november 19-én születtem, Kecskeméten. Két egyetemi diplomával rendelkezem. Mindkettőt a Debreceni Egyetemen szereztem. 2001-ben a terület- és településfejlesztő geográfusit, 2002-ben a történelem-földrajz tanárit. Jelenleg a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem, államigazgatási karán tanulok, levelező hallgatóként. Az Aranyhomok Kistérség-fejlesztési Egyesület foglalkoztat, mint Lakitelek településfejlesztőjét. Célom polgármesterként, vagy képviselőként a település fejlődését szakszerű irányítás alatt előmozdítani!
Megválasztásom esetén az alábbi programot valósítom meg!
Vállalkozásokért
¨ Üzleti környezet fejlesztése
¨ Versenyképességük javítása
¨ Fejlődésüket gátló terhek mérséklése
¨ Pénzügyi környezetük fejlesztése
¨ Információszolgáltatás fejlesztése
¨ Üzleti lehetőségeik feltáró hálózatok fejlesztése
¨ Vállalkozói kultúra javítása
¨ Alkalmazkodási folyamataik elősegítése
¨ Együttműködésük ösztönzése
¨ A működésük első éveiben adó- és adminisztratív terhek mérséklése
¨ Pályázati lehetőségeik kiajánlása.
Agrárvállalkozókért
¨ Termelést elősegítő uniós pályázati pénzek lehívása
¨ Külterületeken élők és dolgozók anyagi értékeik fokozottabb védelme
¨ Piaclehetőségek felkutatása
¨ Agrárkereskedelem helyi lehetőségeinek fejlesztése
¨ Agrár-érdekérvényesítés fokozása
¨ Agrártermékek feldolgozását folytató vállalkozások
¨ Lakitelekre való becsalogatása
Nyugdíjasokért
¨ Akadálymentes úthálózat kiépítése
¨ Közbiztonságért felelős szervezetek erősítése (rendőrörs, tűzoltóság, polgárőrség)
¨ Szociális- és egészségügyi szolgáltatások fejlesztése
¨ Életminőség-fejlesztő program megalkotása
¨ Forgalmas útkeresztezőések, átkelők biztonságossá tétele
¨ Időskorúak közösségi helyeinek felújítása
¨ Rászorulók felkarolása.
Gyermekekért
¨ Tehetséggondozó, értelmiséggé válást elősegítő ösztöndíjrendszer működtetése
¨ Kialakítani a helyben maradás életpálya modelljét
¨ A középfokú oktatás intézményi-infrastruktúrális hátterének kialakítása
¨ A meglévő nevelő-oktató intézmények fejlesztése
¨ Oktató tevékenységet is felvállaló közművelődési intézmény kialakítása (múzeum)
¨ Az egészséges életmódot segítő meglévő létesítmények (teniszpályák, futópályák) kihasználtságának növelése a tanulók hozzáférésének biztosításával
¨ Oktatást is szolgáló informatikai központ létesítése (Teleház)
Összlakosságért
¨ Közúthálózat, járdák, kerékpárutak fejlesztése. Csatornázás elkezdése
¨ Közvilágítás fejlesztése. Légvezetékek helyenkénti felcserélése földkábelekre
¨ Templom tér közösségi színtérré alakítása
¨ Piac tér rekonstrukciója (Parkoló építés, konténeres szemétszállítás megoldása)
¨ Közigazgatási, gazdasági, kulturális és idegenforgalmi hivatalok kialakítása
¨ Bérlakás-program folytatása
¨ Munkahelyteremtés, inkubátorház, vállalkozói övezetek, ipari park létrehozásával
Ha rám szavaz, a jövőjére szavaz!
Lakiteleket térségi központtá fejlesztem!
|