|
A Kösöntyű Néptánccsoport Erdélyben
2009.09.14. 22:54
A sok hónapos várakozás, szervezés és készülődést követően, elindultunk Hargita megyébe, Erdély egy kis falujába, Kecset-re. A határon alig álltunk meg pár percre, hiszen már itt is szabadabb az átkelés. Kellemesen utaztunk az esti órákban, több mint 600 km-t hagyva magunk után, s pirkadatkor a hegyek között ébredeztünk. Kis pihenőt tartottunk, nyújtózkodtunk egy parkolóban, majd folytattuk utunkat. Örömmel fogadtak bennünket a Kecset táblánál, s vezettek le a völgybe, néhány falubéli integetve üdvözölt. Egy kis panzióba szállásoltak el mindannyiunkat, kellemes környezetben, sok virággal díszítve mindenhol. Elekes Sándor tulajdonos, finom ebédet tett elénk, jó pálinkával koccintottunk, ismerkedtünk, beszélgettünk.
Kisfaludi Aranka invitált a művelődési ház megtekintésére, ahol a falu apraja, nagyja közül már vártak ránk jó néhányan. Nem mentünk üres kézzel, gyümölccsel, és édességgel kedveskedtünk a gyerekek nagy örömére. Sok kisgyerek volt szüleivel, nagyszüleikkel, akik megmutatták, hogy együtt hogyan mulatnak. A csősz párok a szüreti mulatságra készültek, ennek próbáit láthattuk, mi pedig figyelemmel kísértük lépéseiket, majd közéjük állva tanulgattuk.
Játékos gyermektáncokat is láthattunk, ami igen hosszúra nyúlt, csak úgy, mint minden este. Mivel a faluban sokan a dolgos hétköznapjaikat élték, (kaszálás, szénagyűjtés, állattartás) csak este felé találkozhattunk velük.
Aranka anyósa Ilonka néni, hatalmas kürtős kalácsokat sütött a kinti kemencében hagyományosan. Isteni eledel. A délelőttök, a közelebbi nevezetességek megtekintésével teltek el, így Laci a buszvezetőnk, szép helyekre vitt, biztonsággal.
Először a Gyilkos-tó előtt parkoltunk, s néztük meg a csonka dárdaként kiemelkedő fenyőrönköket, közöttük csónakok ringtak a tűző Napon, majd a Békási-szoros következett, ahol keresztül gyalogoltunk. Elbűvöltek a hegyek közelsége, a Békás patak tiszta, gyors folyása, a kék ég és a friss levegő. Sok árus portékáit kínálta, meg-meg állva, olykor vásároltunk belőlük valami apróságot. Hazafelé a leírhatatlan tájat nézve jókat beszélgettünk, nevettünk, s ezt folytattuk szálláshelyünkön is. Sándor és segítője Ágika kitettek magukért, ismét ízletes ételeket ehettünk, igazi pityókás házikenyérrel.
Ritka kedves, vendégszerető, humorral és életkedvvel megáldott házigazdák. Igaz ez a Kecseti emberekre, hiszem megtapasztaltuk minden este, beszélgetéseink alkalmával is.
Egy esős napon jártunk Parajdon a sóbányában, igen sok látogató volt akkor ott, de furcsa érzésekkel jöttünk el. Majd a kihagyhatatlan Korondon időztünk. Táncos ingek, kalapok, bokályok, kaspók, népi ruhák találtak gazdára, de juhsajt és túró is került a tarisznyákba.
Farkaslakán, Tamási Áron sírjánál emlékeztünk, ahol sok koszorút láttunk a két tölgyfa alatt.
Augusztus 20-án szabad program volt, ki-ki a maga útját járta estig. Volt, aki végigsétált a falun, ismerkedett a szövőasszonnyal, a mézpergetővel, a pálinkafőzővel, de volt olyan is, aki lovas kordéllyal járta a közeli hegyek ormát, időzött kicsit az erdő csendjében.
Sikerült idős emberektől tánctörténeteket gyűjteni, illetve eredeti viseletek nyomára bukkanni.
A kései ebéd után nagy volt a készülődés estére. Felöltöztünk viseletbe, úgy sétáltunk át az 50 méterre lévő művelődési házba, melyet egykoron egy helyi tanító építtetett.
Egy kis egyeztetés után a megtelt teremben, elénekeltük a Magyar és a Székely himnuszt.
Elekes Sándor unokája ( Gergő 4 éves) szavalt szívbemarkolóan, majd a Szatmári táncunkkal nyitottuk az estét. A közönségnek nagyon tetszett, nagy tapsot kaptunk mind a 4 tánc után.
A gyerekek Viola vezetésével táncolták el táncaikat, aki a helyi hagyományőrzők képviselője és egyben az est háziasszonya. Hangosan énekelve, párokban mutatták meg tudásukat. Sok csillogó szempárt láttunk, önfeledt örömöt, mely őszintén, szívből jött.
A helyiek a csősztáncot adták elő népviseletben, énekekkel tűzdelve, a végén mókás jelenettel. A lányok öltözetén a piros szín dominált és egyfajta uborka minta, fekete szegélyekkel, fehér kötőjükön piros virághímzésekkel, fejkötő ill. kendő nélkül. Azt mondják, hogy 60 felett csak a fekete viselet a megengedett A legények székelynadrágban és ingben, lájbiban, kalap nélkül. Attila bácsi és Irma néni már csendesebben, komótosabban lépkedtek, hiszen nem 20 évesek már, de mindenki leizzadt keményen. Hosszú táncuk után, a zenészek is pihentek kicsit. Kölcsönös ajándékozás, köszönetnyilvánítás, fotózás következett. A nézők közül, csak néhányan mentek el, a többiek maradtak táncolni. Táncházat is tartottunk, Gyula sokáig mozgatta a népet. Lazább, modernebb zenére is sor került, így hajnalig mulattunk. Elbúcsúzva az Attiláktól, Ibolyáktól, Károlyoktól, a szállás felé sétáltunk elfáradva.
Reggel, amikor a Nap már igen csak felkúszott az égre, becsomagoltunk és a buszba tettük dolgainkat.
Indulás előtt Kisfaludiékhoz személyesen mentünk el elbúcsúzni, ahová nagy ajándékkosárral állítottunk be, Ilonka néni nagy örömére. Ő sokféle kaláccsal búcsúztatott, (diós, rahátos, kürtős, orda ) pálinkával kínáltak útravalóul (szilva, áfonya ) és még mi mindennel ...
Közben az öreg Béla bácsi olyan szép népdalokat énekelt, hogy ámulva hallgattuk, s szem nem maradt szárazon. Megköszönve szeretetüket, vendéglátásukat, önzetlenségüket, fájó szívvel hagytuk magunk mögött Kecsetet. A visszaúton sok szép magyar lakta falut szeltünk át, s az 582 méter magas Királyhágó különleges élményt nyújtott. Szerpentinjein haladva a hűvös fák alatt, s amerre a szem ellát, dús legelők, és kicsi házak tűntek elő. A sok kalácsból jutott mindenkinek, ki-ki abból is falatozott az út során, de az alkalmi büfében szendvicset is ehettünk. Éjjel érkeztünk, fáradtan, de felejthetetlen emlékekkel. Örök élmény volt, különös tekintettel az emberi kapcsolatokra.
Köszönjük mindazoknak, akik részesei voltak ennek a különleges alkalomnak.
A Kecseti nyugalom
Hargitának zöld völgyében,
Apró falu ring ölében.
Egyszer, mikor arra jártam,
Felhők alatt mosolyt láttam.
Halk nótákat susogtak a fák,
Tónak partján hajlongott a nád,
Fenyő madár párját nézte,
S, szívét zárta az ő szívébe.
Csak néztem, és láttam a hegyeket,
Míg a szem ellát, körbe, körbe vezetett.
Festeni s leírni azt nem lehet, hát
Mosolygok, hogy ne lássad a könnyemet.
2009-08-29 Sancho
KS
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
