A rendkívüli találkozás az 1967 óta Magyarországon élő szír származású fotóművész, Bahget Iskander kezdeményezésére jött létre.
Iskander 1968-ban, ösztöndíjából vásárolta meg első Zenit fényképezőgépét, ami számára egyszerre jelentette a hiteles emberábrázolás és a kapcsolatteremtés eszközét.
Aki a képeit látja, magától értetődőnek gondolja, hogy magyar. Amit és ahogy megörökít, az az idegen szem számára láthatatlan. Miközben azon dolgozott – és dolgozik ma is -, hogy megmutassa a vidéki életen keresztül az embert, egy kicsit magyarrá is vált. A fotózás kapcsán olyan kiválóságokkal került kapcsolatba, mint például Illyés Gyula, Faludy György, Kányádi Sándor, Buda Ferenc, Sebestyén Márta, Eszterházy Péter, vagy Gion Nándor. A magyar kultúrát folyamatosan és hitelesen közvetíti az arab világban, és teszi ezt fordítva is. Aközelmúltban például Egyiptomban, Szíriában és Katarban is bemutatták „Magyarország arab szemmel” című kiállítását, míg a számunkra titokzatos, mintegy 286 milliós arab népesség kultúráját, életét, hagyományait a magyarokhoz hozta közelebb kifejező erejű felvételeivel. Erre a különleges, önként vállalt összekötő szerepre utalt Lezsák Sándor, amikor a programon résztvevő Algériát, Egyiptomot, Jement, Jordániát, Katart, Kuvaitot, Libanont, Marokkót, Palesztinát, Szaúd-Arábiát és Tunéziát képviselő diplomatákat: nagyköveteket, konzulokat, attasékat köszöntve Iskandert az „arab világ rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének” nevezte Magyarországon, és a magyar ügy elkötelezett szolgálójának az arab világban.
Az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: az új magyar kormány és annak külügye stratégiai fontosságúnak tekinti a kapcsolatok erősítését az arab világgal úgy a kultúra, mint a gazdaság területén. Mint mondta, a mostani találkozó folytatásaként szeptember második felében egy magyar-arab kereskedelmi kapcsolatokat erősíti találkozóra is sor kerül, ahol vállalkozók, befektetők, kereskedők számára biztosítanak bemutatkozási, kapcsolatteremtési lehetőséget.
Ez után Kovács Ernő Tiszakécske, és Felföldi Zoltán Lakitelek polgármestere mutatta be települését a vendégeknek, majd Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonos- ügyvezetője beszélt a hazai piacvezető ásványvízről, és annak sikereiről. Elmondta, hogy a Lakitelektől 5 kilométerre található szentkirályi forrás több dologban egyedülálló a világon. Nem véletlenül találták érdemesnek eddig 35 hazai és nemzetközi díjra. Minderről a tájékoztatót követően az üzemben tett személyes látogatáson is meggyőződhettek a vendégek.
A tájékoztatók sorát Tokovics Tamás, Ópusztaszerről szóló beszámolója követte. A Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója a magyarság egyik legfontosabb szakrális helyeként mutatta be a parkot, annak egységeit, és kitért azokra a nagyrendezvényekre is, amelyeknek ez a különleges történelmi emlékhely ad otthont. Mint mondta, valamennyi kezdeményezés abból a szándékból ered, hogy az emberekhez közelebb kerüljön a gyökereikből fakadó kultúra és hagyomány. Hiszen ez az identitást, és az összetartozás érzését is erősíti a magyar emberek között.
Solymosi Bertoldfőszervező az egyik ilyen nagyrendezvényről, a Nyeregszemléről beszélt. Elmondta, hogy a magyar lovaskultúrát népszerűsítő programsorozatra – Európában egyedülálló módon – lóháton érkeznek a résztvevők, a Kárpát-medence minden tájáról. Akad, aki 700 kilométerről. Az idén először, hagyományteremtő szándékkal meghirdetett Nyeregszemle várhatóan több tízezer embert vonz Ópusztaszerre július 15 és 17 között.
Az arab vendégek örömmel fogadták azt az érdekes információt, miszerint a Magyarországon oly népszerű Shagya arab – amelynek névadó ménje, Shagya Senior 1836-ban, Szíriából került Bábolnára – azegyetlen lófajta, amit az Arab Lovat Tenyésztők Világszövetsége hivatalosan elismer arab fajtaváltozatként. A Shagya arabot 2004-ben nemzeti kinccsé nyilvánította a Magyar Országgyűlés – mondta el Solymosi Bertold, mintegy alátámasztva: kevés helyen becsülik meg a világon úgy az arab lófajtákat, mint nálunk.
Miután Polyák Albert vezetésével a térség kulturális és néprajzi értékeivel is megismerkedtek a résztvevők, látogatást tettek Kecskeméten, a Városházán, ahol Mák Kornél és Katonáné Szabó Gabriella alpolgármesterek, valamint Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke fogadta őket.
Az elnök bemutatta Bács-Kiskun megyét a vendégeknek, majd hangsúlyozta: szeretnénk feltárni a diplomaták által képviselt országokkal azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek új fejezetet nyithatnak a gazdasági, kulturális kapcsolatok terén. Ez az arab partnereknek is előnyös lehet, hiszen – utalt az elnök az iparban és a turisztikában folyó komoly fejlesztésekre – várhatóan Bács-Kiskun megye a következő évtizedekben a magyar gazdaság egyik mozgatórugója lesz.
Ezt követően Mák Kornél alpolgármester bejelentette, hogy a város kedvezően bírálta el Bahget Iskander pályázatát, amiben életműve könyvbeli megjelentetéséhez kért segítséget, és egymillió forint támogatásban részesíti a kötetet. Az erről szóló tanúsító okmányt Katonáné Szabó Gabriella alpolgármester adta át.
A diplomáciai testület nevében H.E. Mr. Mubarak Rashid Al-Boainin, Katar Nagykövete köszönte meg a vendéglátást. Ahogy fogalmazott: az Iskandert övező elismerés és támogató légkör arról tanúskodik, hogy a magyarok szeretik az arabokat. A katari nagykövet erősítendő ezt a kapcsolatot bejelentette: ők is egymillió forintot adnak Bahget Iskander kötetéhez.
Az arab diplomaták találkozója kecskeméti városnézéssel - Katona József Színház, Cifrapalota - folytatódott, majd Bahget Iskander műtermében zárult.
Tóth Tímea
kis-kunsag.hu